Október hónappal együtt nem csak az év első hűvös fuvallatai érkeznek meg hazánkba, hanem velük együtt nemzetünk egyik legnagyobb tragédiájának évfordulója is. Az 1956-os forradalom és szabadságharc legfőbb történéseit szinte mindannyiunk ismeri, hiszen minden évben heteket szentelünk annak, hogy az elesett hősökről megemlékezzünk. Tudjuk, hogyan tüntettek az egyetemisták, hogyan alakult át ez a tüntetéssorozat egy országos szintű forradalommá, és végül azt is, hogy hogyan bukott meg a kommunizmussal szembeni októberi felkelés, azonban a legtöbb fórumon sajnos nagyon kevés szó esik a szabadságharc néma hőseiről. Azokról a mentősökről, ápolókról és orvosokról, akik ideológiát félretéve küzdöttek az emberi életek megmentéséért a városok utcáin és a kórházakban, sokszor saját életüket és szabadságukat sem féltve.
második világháború befejezése után az aktuális kormányzatok nagyon kevés anyagi forrást biztosítottak az egészségügyi intézmények számára, így a magyarországi közellátás színvonala megragadt az 1947-es békekötést megelőző szinten. A kórházak szinte mindenhol telítettek voltak és emberi erőforráshiánnyal küzdöttek a rossz gazdasági helyzetnek köszönhetően. A Magyar Nemzet 1956. október 21-i számában hosszasan számol be az előző napra összehívott egészségügyi vezetők találkozójáról, melyen a tárcát vezető miniszter hosszasan beszélt az intézményekben tapasztalható siralmas helyzetről. A jelentős túlterheltség enyhítésére új rendelők és kórházak mihamarabbi építését szorgalmazták, azonban ezek a kérések süket fülekre találtak. Az akkori politikai vezetés nem igazán foglalkozott a kialakult krízishelyzettel, ami főként annak volt köszönhető, hogy ez a vezetés is folyamatosan, néha minden nap cserélődött.
Az október 23-i események hatalmas sokként érték ezt a repedező egészségügyi rendszert, mely minimálisan sem volt felkészülve ilyen mennyiségű sérült ellátására. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) még igencsak gyerekcipőben járt, hiszen alig néhány évvel ezelőtt, 1948. májusában jött létre. Állománya kevesebb mint ezer főből és főként a háborút átvészelt és adományként kapott járművekből állt, így közel sem hasonlított ahhoz a legtöbbször olajozottan működő, országos gépezethez, amit ma megszokhattunk. A budapesti utcai harcok főszereplői természetesen a belvárosi kórházak és intézmények voltak, mint például a Péterfy Sándor utcai kórház, a Rókus kórház, a Sebészti Klinika és a Markó utcai Mentőállomás. Mivel a legtöbb intézményben az amúgy is zsúfolt szobák hamar megteltek, mindenhol szükségkórházakat alakítottak ki, melyek közül a leghíresebb a még ma is múzeumként látogatható Pincekórház. Itt a mentősök fáradtságot nem ismerve küzdöttek a sebesültek életéért főként az október 25-i, Kossuth téri sortűz után, ami csak néhány sarokra található a Markó utcától. Később a tűzszünetek rövid perceiben vitték innen tovább a sérülteket más, jobban ellátott intézményekbe.
Természetesen a mentés egyáltalán nem volt veszélytelen, melyben orvosok, ápolók, mentősök, hallgatók és civilek is részt vettek, és sokszor az egyértelmű jelzés ellenére is tüzet nyitottak rájuk a katonák. A budapesti intézmények több hősi halottat is számon tartanak a forradalom idejéből, ilyen például Tatai Zoltán állatorvostan-hallgató (Péterfy kórház), Rónafalvi Ödön mentőorvossegéd vagy Kecskés Sándor mentőápoló (Mentőállomás), de természetesen rajtuk kívül még több száz egészségügyi dolgozó és civil is életét vesztette a tragikus események következtében.
A forradalom és szabadságharc órái emberfeletti feladatot jelentettek a magyar egészségügy dolgozóinak, akik a harcok kitörése után napokig megállás nélkül dolgoztak azon, hogy embertársaik életét megmentsék. Ezek a fehérruhás hősök, akik életüket mások megsegítésének szentelték, ma is köztünk járnak. Bár az idők ma könnyebbek, az egészségügyi dolgozók munkájának jelentősége és súlya változatlan. Idén október 23-án emlékezzünk meg róluk is, és bánjunk velük mindennapjainkban emberségesen, hiszen az övék az egyik legnehezebb feladat mindannyiunk között, melyet szívvel és lélekkel értünk csinálnak nap mint nap.
Források:
- Arcanum Digitális Tudománytár - Magyar Nemzet, 1956. október (12. évfolyam, 232-250. szám) https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarNemzet_1956_10/
- OMSZ: Mentéstörténeti naptár 2012
- http://www.peterfykh.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=277:2016-09-19-12-43-58&catid=70:2016-09-19-13-14-13&Itemid=243
